Legalább annyira meglepődtünk, mint Leo. De a tény attól tény marad: Lionel Messi a 2010-es Aranylabda győztese!

Szívből gratulálunk!

Valaki valamikor kitalálta, hogy ez a kedves, kissé félszeg kölyök modellkedjen. Ha Pelé vagy Maradona kortársa lett volna - amit persze felettébb sajnálnék, hiszen akkor élőben nem láthatnám játszani, fejlődni - még nem kellett volna beállnia a divatfocisták sorába.

A Beckham utáni idők egyik médiajelensége azonban az, hogy a legfelső szinten mindenkinek meg kell mutatnia, teste nem csupán a labda hajkurászásának kedvéért lett szépen kidolgozva, hanem azért is, hogy jól lehessen fotózni.

Ahogy közelít az év utolsó napja, szerte a médiában megszaporodnak a visszatekintések, összegzések. Blogunk, mely Lionel Messi pályafutásának követését tűzte ki céljául, sem maradhat ki ebből az össznépi társasjátékból. A továbbiakban néhány LEGre koncentrálva foglaljuk össze, hogy melyek voltak Leo 2010-es évének LEGfontosabb eseményei. Ne feledjük, hogy egy olyan évről beszélünk Messi esetében, amely az "Aranylabda utáni", más, földi halandók számára általában jelentős formahanyatlást hozó időszak szokott lenni. Védencünk azonban más. Ő, miután a csúcsra ért, még jobb lett. De mindjárt látni is fogjátok.

A Messianizmus blog nevében boldog karácsonyt kívánunk minden kedves olvasónknak!

Kevés olyan csapat van, amelynek említése kifejezetten kellemetlen emlékeket ébresztene az egyszeri Messi-rajongóban. Válogatott szinten talán csak Németország (no meg, ugye, hm..., Magyarország...) ilyen; klubszinten pedig... klubszinten pedig csak az Espanyol. Rosszkedvünk okát mindenki ismeri. Mégis érdemes legalább röviden fölidéznünk az emléket, mert korántsem valami esetleges véletlenről van szó csupán, hanem valami sorsszerűről, és azt is sorsszerűnek láthatjuk, ahogyan az eset folytatódott, illetve nem folytatódott.

Bár a Spanyol Bajnokság nem az elnyújtott téli szünetéről híres (már Újév napján is lesznek meccsek), a karácsony nagyon fontos ünnep Spanyolországban is. Pláne, ha az ember olyan rajongó szeretettel csüng családján, mint Lionel Messi.

Tegnapelőtt Guardiola szabadnapot adott játékosainak és a Messi család így átruccanhatott az újdonsült szponzor, a Dolce & Gabbana városába, Milánóba.

Pontosan tíz éve kezdődött Lionel Messi mesés sikersorozata az FC Barcelonánál. Leo, ugye, még mindig arcátlanul fiatal: mindössze 23 és fél éves. Ez azt jelenti, hogy már gyerekkorában felfigyeltek tehetségére. Ami főleg azért nagy szó - bár nem egyedülálló - mert Messi nem spanyol, és főleg nem katalán, hanem egy másik földrészen született és azt el sem hagyta egészen addig a próbajátékig, mely során a klub utánpótláskeresőit egy életre meggyőzte.

Az éles szemű Carles Rexach-nak azóta már jópárszor megveregethették a vállát, mert a Messi-Barcelona együttműködés igazán gyümölcsözőnek bizonyult. Annyira, "hogy nézni is tereh": négy spanyol bajnoki cím, négy szuperkupa, egy-egy spanyol, illetve katalán kupa elsőség. Kétszer állt a Messivel megerősített csapat Európa tetején, tavaly pedig a Klub VB-t is megnyerték. Nem beszélve arról a - összeszámoltam, hihetetlen - 49 egyéni elismerésről, melyett Leo eddigi karrierje során begyűjtött. Köztük négyszer volt az év játékosa, tavaly pedig rekord mennyiségű szavazattal az Aranylabda tulajdonosa. Utóbbiért idén is versenyben van, és legrosszabb esetben is harmadik lesz a sorban.

Amikor apámmal focimeccset nézünk, és valamelyik játékos egy az egyben viheti rá a kapusra a labdát, mégis kihagyja a ziccert, a fönti mondat szinte mindig elhangzik. "Ezt Ronaldo belőtte volna." Mármint természetesen AZ IGAZI, a brazil Ronaldo, Luis Nazario de Lima. Esetleg ilyen alakban: "Ronaldónál ez gól", netán: "Ronaldónál ez százból százszor gól".

Valóban, nem láttunk még olyan játékost, aki annyira birtokában lett volna a gólszerzés képességének, mint a brazil. Ha helyzetbe került, sohasem hibázott; legalábbis nem emlékszünk ilyenre.

Aki a Barcelonának szurkol, most biztos elégedetten dörzsöli a tenyerét: az Aranylabda dobogóján csak Barca-játékosok állnak. Akárki is nyer, a díj marad Barcelonában.

Sőt, a dolog még fokozható! Hiszen Pep Guardiola is jelölt, szóval akár az edzői Aranylabda sem kizárt.

De vajon jót tesz-e ez a helyzet a Messinek, a Barcelonának vagy éppen a focinak?

Osasuna-Barcelona, 2010. december 4. Öt nappal vagyunk a diadalmas és Barcelona-történeti jelentőségű El Clásico után. A légiirányítók sztrájkot jelentettek be Spanyolországban. Megbénul az ország légi közlekedése. Megy a Barca Pamplonába? Nem megy? Ha megy, mikor? Hogyan? Mikor lesz a meccs? Szombaton, ahogy a tervekben van? Vasárnap? Másfél hét múlva? Minden bizonytalan, terjednek az egymásnak ellentmondó információk. Szombaton délután ilyen helyzetben indul neki az útnak a Barca - vonattal. Vonattal Zaragozáig, onnan busszal Pamplonába. Káosz mindenütt. A kishitűbb szurkolók a mi lesz így? kérdés miatt szoronganak.

Megszakadt ugyan Messinek az a kiváló sorozata, hogy blogunk fennállása óta minden meccsen gólt lőtt, de az eredmények tükrében ezt csöppet sem bánjuk. 5-0 a clásicón Barcelonának minden várakozásunkat túlszárnyalta.

Az előző poszt kérdésére - Van-e Mourinho átok? - most már egyértelmű a válasz. A Barcára nézve nincs. Messi viszont nem tudott továbbra sem gólt lőni a portugál éppen aktuális csapatának. Sőt! De erről majd később.

A hétfői Clásico előtt a madridisták és a Messi-ellendrukkerek (bizony, ilyenek is vannak) előszeretettel dörgölik orrunk alá a tényt, hogy Mourinho vezette csapatnak Leo még nem lőtt gólt. Érvelésük szerint a nagy portugál edző megtalálta Messi játékának ellenszerét, sikerül kivennie őt a játékból, sikerül megbénítania, kivéve ezáltal a Barcelona játékának méregfogát. De vajon csakugyan így van-e ez? Tekintve, hogy Mourinho a Real Madrid edzője lett, és így egy bajnokságba került a Barcelonával, korántsem lényegtelen tudnunk, hogy mire készülhetünk a jövőben; csakugyan ínséges idők várnak-e a Messi-rajongókra.

Miközben a mi Leónk újdonsült szokása szerint minden meccsén megdönt egy-két rekordot (az Almería 8-0-ás agyonveréséből három góllal és két gólpasszal vette ki a részét, megszerezve tehát 100. és 101. bajnoki találatát, zsinórban kilencedik [!!] föllépésén is megterhelve az ellenfél kapuját), Pep és a futballvilág szemei alattomban már a jövő hétfői El Clásico felé tekintgetnek. Kérdés sem lehet, hogy az őszi szezon legfontosabb meccse következik, élesíteni kell a fegyvereket, fölkészülni a rivális félelmetes csapdáira, ugyanakkor nagy önbizalommal és hittel tekinteni az európai foci legnagyobb bajnoki rangadója elé. Az, hogy lesz addig még egy mérkőzés (BL-fellépés Athénben), csak mint főpróba érdekes. Az igazi előadásra november 29-én este kilenctől kerül sor. Hibázni tilos, nyerni gyönyörű lenne, szurkolni kötelező.

Hangolunk mi is, emlékezetünket ezúttal arra a mérkőzésre irányítva, melyen Messi első bajnoki mesterhármasát szerezte. A 2007. március 10-i rangadót elevenítjük föl. Azt a meccset, mely az utóbbi évtized egyik legélvezetesebb Clásicoja volt. Egészen pontosan 2009. május 2-ig talán a legélvezetesebb.

Lionel Messi az argentin Clarín című lapnak adott exkluzív interjút. Többek között megtudhatjuk, hogy nem igazán foglalkoztatja, hogy őt tartják a legjobbnak, illetve, hogy még a foci utáni időkre nincs terve. De még nem is kell, hogy legyen, hiszen bő évtizednyi profi karrier áll Leo előtt. Ezt a tétovaságot pedig akár életformává is nemesítheti, hiszen már most multimilliomos. Szerény és visszafogott, mint mindig.

Tovább tart félelmetes sorozatunk. Amióta vezetjük a blogot, Leo Messi minden meccsén gólt lőtt. Tovább tart Leo félelmetes sorozata. Pedig nem tegnap kezdtük vezetni a blogot. És teljesen komolyan gondoltuk/gondoljuk, hogy Leo Messi még mindig nincsen csúcsformában.

Nyolc meccs, tizenkét gól. Ez most már akkor is elképesztő, ha hétvégén netán marad 9/12. Noha komolyan gondoljuk, hogy Messi nem csupán a góljai miatt az, aki [= korunk legnagyobb futballistája], ennyi gól mellett már csak illendőségből sem mehetünk el szó nélkül. A továbbiakban először megmutatjuk, hogy hogyan rajzolta meg Leo október 20-a óta az i betű szárát, végül pedig azt, hogy miként tett tegnap este Katarban pontot rá.

A FIFA ma nyilvánosságra hozta a 2010-es Puskás-díj 10 jelöltjét, köztük van a mi kis kedvencünk, Lionel Messi is.

Tavaly Cristiano Ronaldo nyerte el a legszebb gólért járó elismerést. Érdekességként és női büszkeséggel említem, hogy idén a japán Jokojama Kumi személyében egy női játékos gólja is bekerült a legjobbak közé.

Miközben természetesen elismerjük a többi gól esztétikai értékét is, nem biztathatjuk olvasóinkat másra, minthogy szavazzanak Leóra, ill. az ő Valencia elleni találatára.

Feltételezem, nem én vagyok az egyetlen, akinek Leóban feltűnt némi gyermeki báj. Ez nyilván azért van, mert még mindig nagyon fiatal, és gyakorlatilag gyerek volt, mikor megismertük. Másrészt pedig, mert rendkívül kötődik a szüleihez. Bár manapság igyekeznek őt felnőttként eladni, azért a zsenge kor nem múlik el nyomtalanul.

Ha megkérdezünk tetszőleges számú gyereket, mi a kedvenc ételük, a klasszikus rántott hús biztosan elöl végezne. A legmagyarabb étel, gondoljuk, és bár eszünkbe jut az előkelő bécsi rokon, az elegánsan vékony hússzelet, világosbarna, finom panírban, de el is hesegetjük, mert a panírozott hús a miénk!

Ehhez képest a világ másik végéről jött focistának is ez a kedvenc étele. Hogy lehet ez?

Mindeddig — meg kell vallanunk — kissé igaztalanul bántunk e blogon Lionel Messivel. Nem arról van szó, hogy nem fényeztük őt eléggé. Ebben, ha mértéket tartottunk is, az helyes mérték, és továbbra is megtartjuk. Van valami más, amit talán nem hangsúlyoztunk kellően, pedig immár ideje volna. Egy valamit viszont talán túlságosan is hangsúlyoztunk, ami pedig Messiről mint futballistáról felületes képet ad. Miről van szó? Arról, hogy Messi nem egy góllövő-gép, az ő játékának — noha amúgy mindenkinél több gólt lő — a góllövés csak az egyik, persze fontos, de távolról sem kizárólagos eleme. Amikor egy-egy meccsről megemlékezünk, nem szabad pusztán abból kiindulnunk, hogy lőtt-e gólt Messi, és ha igen, mennyit. Az ő játékának ez szinte csupán a mennyiségi jellemzése. Messit azonban más miatt szeretjük. Hogy mi miatt, miért, és mindez mit jelent, arról minden továbbit kifejtünk az alábbiakban.

Ma este a Barcelona (és Messi) a Getafe otthonában játszik a Primera División 20010/2011-es kiírásának 10. fordulójában. Ha a Getafe szóba kerül, akkor egy Messi-rajongónak nyilvánvalóan az a bizonyos gól fog először emlékezetébe ugrani. Még egyszer megnézve a videót, figyeljünk föl arra, hogy a szóló előtt a labdát Xavi tálalta Messi elé. Ezzel nem azt akarjuk persze mondani, hogy a találatban a gólpassz volt a legemlékezetesebb... Inkább arra utalunk, hogy a Getafe ellen a Xavi-Messi páros működése a szokásosnál is termékenyebbnek mutatkozott eddig. Voltak ugyanis egyéb emlékezetes gólok is a Getafe-Messi relációban, mint azt következő, rövid fölvezető (néhány szép videóval tarkított) írásunk remélhetőleg igazolni is fogja majd.

Messi arca meglehetősen karakteres, és könnyen megjegyezhető. Ezért érdekes nagyon, hogy több híres emberrel is „összehozták” már mondván, hasonlítanak egymásra.

Az első Roman Polanski. A hasonlóság szerencsére csak külsőségekben mutatkozik meg, és az is csak a lengyel rendező Messi születése előtt húsz évvel készült képein. Valószínűleg az arcot uraló jókora orr és ehhez képest szerény méretű áll teszi. Továbbá a hasonló színek: viszonylag világos bőr sötét, dús hajjal. Az illúzióhoz hozzájárul, hogy alkatra is elég hasonló a focista és a filmes.

Európai és a filmszakmában dolgozik Leo második hasonmása is. Bár azt hiszem, itt csak két kép sikerült úgy, mintha osztoznának közös vonásokon. Gerard Depardieu egészen más karakter. Nagydarab, nagyhangú és bohém. De ez a mosoly, melyet a hasonmásokra specializálódott oldal vett észre, tényleg eléggé egyformává teszi az arcukat. Természetesen az orr-áll arány ebben az esetben szintén rásegít a hatásra. De más nem.

Bizonyára megbocsátják olvasóink, ha a tegnapi, koppenhágai meccsnél — Leo Messi karrierje szempontjából — fontosabbnak tartunk egy hírt: az argentin szövetség Sergio Batistát, az eddigi ideiglenes trénert jelölte ki Argentína szövetségi kapitányának.

Véleményünk a hírről az, hogy örülünk neki. Nem szándékunk olvasóinkat Batista pályafutásának állomásaival traktálni, hiszen ezek a Wikipédia megfelelő oldalán nyomon követhetők. Látható, hogy kitűnő szakemberről van szó, aki argentin szövetségi kapitányként utánpótlás szinten már maximálisan bizonyította rátermettségét. Inkább röviden azt szeretnénk megmondani, hogy pontosan miért örülünk.

Amióta vezetjük ezt a blogot, azóta Messi minden tétmérkőzésén két gólt lőtt. Ami egyfelől nem akármilyen varázserőt feltételez részünkről (igen, Leo a mesterhármastól is csak Hét trükk című posztunk okán tartotta most egy kicsit vissza magát), másfelől valami egészen elképesztő.

Koppenhága egyesek szerint a jó nők és sörök városa, mások szerint Andersené. A Rendíthetetlen ólomkatona és más feledhetetlen mesék szerzője sajnos még nem ismerte Messit, így hősünk igaz történetét valaki más írta meg; de erről majd máskor. Most maradjunk picit borúlátóbbak, és jegyezzük meg a rideg-hideg tényt [megfigyeltük-e, hogy a Barcának újabban mindig ilyen orrpirosító hidegekbe kell utaznia BL-csoportmeccsekre?]: a Barcelona tavaly december óta nem nyert idegenbeli BL-meccset.

Diego Maradona, Messi legnagyobb elődje, ma 50 éves. Isten éltesse őt sokáig!

A magunk részéről ezzel az immár klasszikus videóval kedveskedünk neki és olvasóinknak.

Azóta, hogy a FIFA kedden közzétette az Aranylabdára esélyes játékosok 23-as listáját, megindult a fociszeretők össznépi társasjátéka: annak találgatása, hogy ki lesz végül a befutó, ki lesz "hivatalosan" 2010 legjobb futballistája. Vannak olyan évek, melyekben ez a vita semmiféle izgalmat nem tartogat. Egyértelmű a jelölt, nyilvánvaló, hogy ki nyeri a lasztit. Ez az év viszont nem ilyen. Hovatovább talán 2006 óta nem volt ennyire izgalmas és kétes a végső győztes kiléte; nagy terep nyílhat a pro és kontra érveknek, lehet végre anyázni, tányérokat egymáshoz hajítani, dühtől vörös arccal egymásnak esni.

Ebből a játékból mi sem szeretnénk kimaradni, így az alábbiakban nekiállunk egy kicsit boncolgatni az esélyeket, bemutatva mindazokat, akiknek esélyük lehet (vagy lehetett volna) elhódítani a futballvilágban megszerezhető legnagyobb egyéni elismerést.

Szomorú nap a mai a spanyol foci kedvelőinek, mert egy igazi nagyság távozott az élők sorából. Valaki, aki aurájával végig segítette a világbajnokká váló spanyolokat, akik mindvégig hitt bennük.

Paul, a focijós polip, egyesek szerint a dél-afrikai vb legnagyobb szakértője és egyénisége, a múlt éjjel elpusztult.