A France Football értesülései szerint Lionel Messi jelenleg a legjobban fizetett focista a világon. Mindennel együtt (játékosi és reklámgázsi) 31 millió Eurót (44 millió dollárt) keres idén. Őt követi a nagy riválisnak kikiáltott Cristiano Ronaldo 27,5 millióval és Wayne Rooney 20,5 millióval.

Kiszámoltam, szerényebb 270 forintos árfolyammal ez évi 8,37 milliárd forintot jelentene, ha Leo a Borsodi Ligában játszana. Nem szeretem a közhelyes jelzőket, de ez tényleg csillagászati. Ha minden igaz, ennek a nagyobbik fele a szponzoroktól jön, ami azért vicces, mert abban talán még a legádázabb Messi-gyűlölők is egyetértenek velünk, hogy Leo ezerszer jobb a pályán, mint a kamera előtt.

Sokáig nem érdekelt a foci, mielőtt tavaly "visszatértem" hozzá. Pontosan az ilyen aránytalanságok miatt. Eleve túlzásnak, sőt értelmetlennek tartottam, hogy valaki - legyen bármilyen tehetséges és fantasztikus - ennyi pénzt kapjon. Főleg egy csapatsport egyetlen játékosa. Hiszen egyedül senki, még Messi, CR vagy Rooney sem képes semmit megnyerni. A rossznyelvek ilyenkor mindig az argentin válogatott szavakat suttogják enyhe szemforgatással. Mert ott bizony nem ment úgy a játék - a legutóbbi időkig legalábbis - mint a Barcával.

Különös tekintettel arra a visszásságra, hogy Josep Guardiola, a jelenlegi Barca-csoda kiagyalója és megvalósítója (!) ennek "csak" a harmadát kapja. Igaz, így is a második legvastagabb edző. Az első Mourinho, aki 3 millióval többet zsebel be a Realnál.

Sziklaszilárd jellem kell ahhoz, hogy valaki ne "szálljon el" ennyi pénz birtokában. Persze Leo elmondta, őt a pénz nem érdekli, a játék öröméért játszik. De látva, hogy Leo nyelve egyértelműen lomhább, mint arany lábai, bőven elképzelhető, hogy ezeket a szavakat imidzsén fáradozó tanácsadók adták a szájába. Túl jól hangzik ez.
Még akkor is, ha alapvetően hihető. Mégsem lehet nem észre venni, hogy Leo az utóbbi időben egyre jobb, egyre trendibb külsővel lép a nyilvánosság elé. Persze vasárnapi, milánói kiruccanásakor egyenesen a Dolce&Gabbanához vezetett az útja, nyilván már hetekkel ezelőtt kitalálták miben lépjen a fotósok elé. Mégis egyértelmű fejlődés látszik.

Persze ez is lehet az imidzs része. Leo sem lesz fiatalabb, lassan kinövi a csodagyerek kategóriát. Komolyodni kell. Ránézésre is. (Ráadásul ez rímel is arra a szerepre, melyet Pep mostanában szán neki, vagyis, hogy ne csak gólkirály legyen, de a gólpasszok királya is. Ez érettebb játékstílust igényel.)
A tavaly nyári uborkaszezon híre volt mindenesetre, hogy Messi globális ruhamárkát indít, bár erről azóta nem nagyon hallottunk, viszont beesett a D&G biznisz.
Az tehát mindenképpen látszik, tudatos karrierépítés zajlik. Meglovagolva a mostani páratlan hírnevet és népszerűséget, és gondolva bizony azokra az időkre is, amikor már a kamera előtt jobban teljesít kedvencünk, mint a pályán.

Fogalmazhatnánk úgy is: profisodik.

Akárhogy is, Messi életében a pénz mindig is sarkalatos kérdés volt. Az európai álomkarriert is a szükség indította be. Az argentin gazdaság összeomlásával nem finanszírozta tovább a társadalombiztosítás a kis Leo hormonkezeléseit, és sem a család, sem az érdeklődő futballklubok nem tudták átvenni ezt a terhet. A megoldást a Barcelona jelentette, a világhírű klub átvállalta a kezelés költségeit. A gyerek normális méretűre cseperedett, a katalánok pedig egy életre elnyerték történetük egyik legjobb csatárának hűségét.

Bár Messit a fanyalgók néha megtalálják amiatt, hogy kényelmes, középosztálybeli környezetből érkezett, ezért nem annyira motivált, mint a favellák braziljai, vagy más portugálajkú játékosok.
De ez persze badarság, hiszen, akit két Aranylabda után még a szigorú, osztályfőnöki tekintetű Guardiola sem tud leparancsolni a pályáról cserére, arra nem mondhatjuk, hogy nem hajt eléggé.

Másrészt azért a langymeleg rosariói kertváros barátságos, de szerény közegéhez képest ez többtízmillió eurós fizetség hatalmas ugrás.

Bízzunk benne, hogy Leo még sokáig annak a félszegen zseniális, kedves mama kedvencének látszik, amilyennek megszerettük, és nem bolondítja meg a csillogás. Nála nem is azt az elkényelmesedést és züllést tartom a legnagyobb veszélynek, mint ami szegény Ronaldinho vesztét okozta. Sokkal inkább azt, hogy méretes nóziját egy kicsi magasabban hordja esetleg, elhiszi maga is, hogy ő a legértékesebb. Pedig ez csak pénz.