Blogunk hagyományaitól idegen módon posztunkat ezúttal egy másik blogról, az NST-ről hozott komment ideidézésével kezdjük. Sporttárs írta a következőket Messiről:

Szerintem pont olyan most, mint mindig, cselez, helyzetbe kerül, gólt lő és meccset dönt el. Aki emellett ikont akar festeni róla a hozzá képest feslett Szűz Máriával, az hülye. Vagy Csöncsön. :))

A vita és kommentfolyam forrása az a fölvetés volt, hogy Leo az utóbbi meccsein olyasféle dolgokat mutat (helyzeteket elönzőz, leszúrja a csapattársát, vitatkozik a bíróval, felesel az edzőnek), amik az igazi Messire nem (voltak) jellemzőek.

Nos, a "pont olyan most, mint mindig" és a "kezd elkanászodni" vélemények között talán lehetséges középutat találni, és a középúton végigjárva talán az is elviselhető lesz, ha ugyanott esetleg hívőnek hívják majd az embert. Le kell szögeznünk ugyanis, hogy Messire mindig is jellemző volt a(z) (jó értelemben vett) önzés, de azt is, hogy az utóbbi hetekben Leo a szokásosnál valóban (mondjuk így) idegesebbnek látszik. Hogy ez mit jelent, és mi az oka? Katt a "tovább"-ra.

Az első állításhoz: Messi önző lenne? Nos, külön kell választani a magánembert és a futballistát. Messi mint ember példásan szerény, segítőkész, jóindulatú, nem próbál másokat elnyomni, nem igyekszik magát előtérbe tolni. Mindezt tudjuk. De a pályán is ilyen volna? Ha ilyen volna, ha nem volna harcos, ha a szabályok adta keretek között nem próbálna meg túljárni ellenfele eszén, egyetlen cselt sem tudna megcsinálni. Tisztázandó tehát egy fogalomzavar. Önző játékosnak nem a mamlasz és teszetosza játékosokat nevezzük. Hanem azt, aki csak maga akar kapuig jutni, csak magának akar minden dicsőséget, aki nem érti, hogy a futball csapatjáték. Abszurd föltevés, hogy a spanyol bajnokság aktuális gólpasszkirálya ilyen (azaz önző) játékos lenne. Mármint mint karakter. Az azonban tény, hogy nem "szent", azaz a játék adta keretek között csakis a győzelemre tör, vagyonát ott nem osztja szét a szegények között, hanem kíméletlenül kizsákmányolja őket. Igazi csúcsragadozó. A pályán.

De a másik állítás is igaz. Messire csúcsformájában éppen az a jellemző, hogy mindig az aktuális játékhelyzetnek megfelelő lehető legjobb megoldást választja. De mondjuk tízből kilencszer biztosan. Újabban ez nincsen így. Az, hogy még így is minden egyes meccsén ad gólpasszt vagy lő gólt, kivételes képességeit bizonyítja, de állításunkat nem cáfolja. Messi újabban leginkább küzdőképességével emelkedik ki a mezőnyből, és nem feltétlenül ez az, amit megszoktunk tőle.

Hogy mi ennek az oka? Semmi. Az, hogy Messi se nem gép, se nem szent. Neki is vannak magánéleti csalódásai [vannak?], ő sem mindig van jó formában, rajta is kiül a fáradtság, ha sosem cserélik le [sosem?], ő is ideges lesz, ha az idény legfontosabbnak beharangozott meccsén nem adják meg szabályos gólját [szabályos volt?], és kikap a csapat, ha nem mennek be a lövései, ha kihagy egymás után három helyzetet, és így tovább. Ilyen van.

És ha ilyen van, akkor ez van. Megszólalnak a vészharangok. Ilyen a médiaérdeklődés, ezt is kezelni kell tudni.

Például az idény egyik legnehezebb mérkőzésének 77. percében 0-0-ás állásnál egy győztes gól formájában. Tipikusan olyan módon tehát, ami szentekre nem, de világklasszis futballistákra annál inkább jellemző.

********

Bónuszként nézzük meg tehát ezt a gólt. Figyeljük meg, mennyi területe volt, ahová befuthatott, és mennyi ideje, hogy ellője azt a lasztit. Zsebkendő, pillanat: ezek a kulcsszavak.