Megszakadt ugyan Messinek az a kiváló sorozata, hogy blogunk fennállása óta minden meccsen gólt lőtt, de az eredmények tükrében ezt csöppet sem bánjuk. 5-0 a clásicón Barcelonának minden várakozásunkat túlszárnyalta.

Az előző poszt kérdésére - Van-e Mourinho átok? - most már egyértelmű a válasz. A Barcára nézve nincs. Messi viszont nem tudott továbbra sem gólt lőni a portugál éppen aktuális csapatának. Sőt! De erről majd később.

Láttuk viszont, hogy a Mourinho-féle agresszió nem tett jót a Real Madrid játékosainak, hovatovább idegroncsot csinált belőlük a túlpörgetett pszichikai hadviselés. A Real nem csupán gólok tekintetében veszített tegnap, de a presztizsét is megtépázta a vereség. Nemcsak arra a nevezetesen nagy pofájukra estek, hanem bizony sportszerűtlenségüket is bizonyították.

A Barcelona pedig egyre viccesebb cicázással húzta ki a talajt legnagyobb riválisa alól. A játék végére Sergio Ramosnál végleg elszakadt a cérna, először Messit rúgta föl durván, majd bevágott egyet Puyolnak is. Az ütés - és az indulat - erejét, mélységét jól leírja, hogy a sziklaszilárd védő elesett. Persze hátrabukfencével rájátszott kicsit, de az is nyilvánvaló, hogy a balhorog megtántorította.

Bár Ramos az utolsó utáni percben ezzel "ügyesen" kiállíttatta magát, a meccs legsötétebb pillanata az volt, amikor a tegnap teljesen hasznavehetetlen Cristiano Ronaldo frusztráltságát - pedig akkor még csak két góllal vezetett a Barca - Pep Guardiolán, a katalán edzőn vezette le. A BKV-sofőrnek öltözött menedzser szokás szerint a pálya szélén ácsorgott, a felé pattanó labdát visszadobta a pályára, ekkor Cé taszított rajta egyet.
A tegnapi meccsen pontosan kirajzolódott Cé ellenszenves arcéle: az elején még közönség-vidító figurázással hívta föl magára a figyelmet, aztán számos eltúlzott gesztussal fejezte ki, mennyire igazságtalan, hogy a Barca védekezni merészel, végül a már említett incidens Guardiolával. Ezek után, ahogy a Madrid helyzete egyre romlott, Cé igyekezett láthatatlanná válni. Nem volt sem hatékony, sem túl szép, amit a Real védői a második félidőben bemutattak, de ők legalább melóztak. Ronaldo viszont nem akart ebben az egyre kínosabb játékban részt venni, a csapat nem számított már, a küzdelem sem.

Messi viszont a másik irányban haladt. A meccs legelején volt egy csodálatos lövése, amely sajnos azonban épp nem ment be. Utána eltűnt a mezőnyben, és semmi sem úgy alakult, ahogy kis zsenink szerette volna. Persze Mourinho ráállította a vérebeit, akik ügyessége arra mindenképpen kiterjedt, hogy a kissé ideges és türelmetlen argentin minden beindulását blokkolni tudták tisztességes módszerekkel is. Viszont az első félidő vége felé - amikor az idegek még kellően felhevült állapotban volt a Cé-Guardiola eset miatt - csúnyán faltolták. Messi nagyott esett, de felpattant, és ekkor tett valamit, ami rá nagyon nem jellemző. Színészkedett. Nem hiszem, hogy a hátráló Carvalho szánt szándékkal könyökölte arcon. És az is igaz, fájhatott a dolog az enyhén elégedetlen géniusznak. De a reakcióidő, amíg Messi rájött, ebből ki lehetne hozni valamit a csapat számára, túl hosszúra sikeredett. A játékvezető, aki a második félidőre feladta a kontroll látszatát, itt még résen volt, sárga lap lett a vége az argentinnak.
Ez egy Messi-blog, Leót továbbra is nagyon szeretjük, de ekkor nem voltunk rá büszkék.

De Leo a második félidőben megnyugtatott minket. Talán Pep szólt neki, talán magától, de felismerte, nem segít csapatán, ha ő is összekeveri a gyepet valami harmadosztályú színpaddal. Cristiano Ronaldóval ellentétben a második félidőre a csapat legalázatosabb embere lett. Az első nagy helyzeténél látszott, majd megdöglik azért, hogy gólt rúgjon ezen a meccsen is. Nem sikerült. Ekkor Leo még egy szinttel feljebb lépett. Rájött, ezen a clásicón neki nem rendelt a sors gólt, de gólpasszokat igen. Pár perc alatt két olyan passzt adott David Villának, amelyekből védhetetlen találatok születtek. Ezzel a két góllal dőlt el végleg a meccs a Barca javára. Keserűen ironikus, hogy a különösen a második átadás volt az, amit Maradona a vb-n Messitől várt: a térfélen áthúzódó, hajszálpontos, megfelelő erősségű lövést.

A frissen becserélt Jeffren gólja Bojan Krkics beadásából már csak hab volt tortán. Guardiola ugyanis az utolsó percekre beküldött néhány nem az első vonalban jegyzett játékost, hadd szokják a fiatalok a clásico levegőjét, egyúttal pihentette a gólszerzőket. Ezzel a Barcelona mindig tárgyilagos és udvarias edzője betartotta a szavát, Mourinho nagymellényes piszkálódásaira a pályán válaszolt. Azt üzente neki, akár közepes formában lévő kezdőket is pályára küldhet, még akkor sem tudja legyőzni a csapatát a királyi jelzővel illetett társaság.

A meccset Mourinho ugyanis azon a fronton vesztette el, amelyben ő a legjobb. Pszichikailag volt az ellenfél sokkal erősebb. A Barcelona szívvel-lélekkel küzdött, ami most nem csupán egy elfogult és elcsépelt minősítés, hanem a helyzet pontos leírása. Higgadtságuk, szerénységük, csapatszellemük lélektani előnyt jelentett a sztárokból összetákolt és disznóságoktól sem visszariadó madridi csapat ellen.

Fontos volt Xavi első parádés gólja, mely rögtön - és úgy tűnik, végleg - megtépázta azt a túlfejlesztett egót, amellyel a Madrid érkezett. Aztán Pedro lövése, aki a sok kritika után és ellenére újabban brillírozik.
Hiába álltak föl tankokkal a madridiak, a Barca könnyed és okos játékkal ellavírozott közöttük. Tegyük hozzá, a Barca védelme sem volt az igazi: Puyol néha lemaradt (bár volt egy remek mentése), Piqué pedig teljesen indiszponált volt tegnap.

A szív pedig a csapategységet segítette. Az, hogy a magát mindig nyugodtnak mutató, aprócska Iniesta teli torokból üvöltsön Cével, amikor az bunkó módon mesterét ellökte. Amikor a már a kispadon pihenő Xavi befut a pályára - ezzel be is gyűjt egy sárgát, pedig nincs is játékban már - mert Ramos szándékosan bántja társait. Szabálytalanság, sőt valahol amatőrség ez is, de mennyivel szebb, mint bármi, amit a Madrid tegnap este bemutatott.
A meccs után pedig a fellökött Puyol elegáns, régi vágású sportemberhez méltó nyilatkozata:

"Ami a pályán történik, az a pályán marad. Jóban vagyok Sergióval, már el is felejtettem az esetet..."

José Mourinho nagyvonalúan elimserte a vereséget. De azért azt elutasította, hogy a Barca megalázta volna a Realt. És ismételten igaza van. A Barca csak játszotta világverő játékát, a madridiak pedig saját magukat alázták meg. Mindenki tette a dolgát.