Nem, nincs csúcsformában. Szögezzük le ezt először, mielőtt a részletek kibontásába belefognánk. Messi nem ilyen, amikor csúcsformában van. Igaz, hogy a Barcelona legutóbbi két meccsén egymaga lőtte a csapat mind a négy gólját [Barcelona-Köbenhavn 2-0, Zaragoza-Barcelona 0-2], de mindnyájan tudjuk, hogy ami másnál, a világ akármelyik másik játékosánál csúcsforma lenne, az a legmagasabb szinten még nem az. Ez a legmagasabb szint átka és gyönyöre. Most pedig nekiláthatunk az elemzésnek.

Először is: Messi fáradt. Olyan faramuci ez a szezon a világ összes nagy klubjának, hogy a világbajnokság miatt szinte alig jutott idő felkészülésre, és ezt az állapotot éppen azok a klubok sínylik meg legjobban, amelyeknek sok játékosa ott volt a vébé véghajrájában (mondjuk a legjobb nyolc között). Vessünk egy pillantást példának okáért a Bundesliga tabellájára, hogyan áll például az előző német bajnokságot minden megerőltetés nélkül megnyerő Bayern München. Amely ugye a legtöbb játékost adta a világbajnokság legjobb négyének mezőnyébe... De szenvednek, döcögnek más nagy klubok is. (A Real Madrid nem szenved most éppen, de a szezon elején ők is erősen döcögtek.) Mi ennek az oka? Hát az, hogy gyakorlatilag kimaradt ezeknek a kluboknak a felkészülési időszak, a formába hozásra általában fordított idő. Várhatunk-e így csodákat? Igen, de minek. Ez most a szenvedős, kiküszködött, nagyon nehéz győzelmek időszaka, esetleg a még megbocsátható botlásoké, egyszóval: nem a csúcsformáé.

Messi mindezen túl még egy nagy lelki teherrel is küzd, melyet szintén éppen a világbajnokság rakott a vállára. Ezt részletezni talán tényleg nem is szükséges. Nem utolsósorban Maradona hmm... fölöttébb sajátos válogatási elveinek és taktikai hadrendjének köszönhetően Messinek nem sikerült egyszer s mindenkorra még a szkeptikusoknak is bebizonyítania, hogy ő a világ valaha volt egyik legnagyobbja, aki csak Peléhez, Maradonához, Puskáshoz mérhető. Egy ilyen frusztráló élményből fakadó csalódottságot közel sem egyszerű földolgozni, és már az is bámulatunk tárgya lehet, hogy lényegében — úgy látszik — mégis különösebb baj nélkül sikerült.

Mert baj az nincs, és ez a bejegyzés arról is szól, hogy baj az nincs.

Nézzük meg ugyanis pontosabban, milyen is volt ez a négy gól.

A Köbenhavnnek lőtt első gól a "brutálisan nagy bombagól" kategóriája. Iniesta passza után egy pillanatnyi rés nyílik a védők között, egy szűk kis folyosó, és Messi nem habozik, egyből, ballal, irgalmatlan erővel, védhetetlenül kilövi a fölső sarkot. A gyönyörű nagy távoli Messi-gólok egyike.

A második gól átlagosabb, de a figyelmes szem megtalálja a finomságot. Ez is távoli balossal indul, amely azonban levágódik; a bal szélen figyelő Abidal azonnal középre adja, és megint Messi érkezik. Látszólag rutinmunka, és Leonak tényleg az. De: 1. a sikertelen lövés után pontosan kellett tudni, hogy nem bambulni kell, hanem érkezni egyből középre, 2. a labdaátvétel az ötösön egészen finomra, szűkre sikerült, Messi lábához tapadt a labda. Rengeteg hasonló helyzet marad ki hétről hétre a világ futbalpályáin.

A Zaragoza ellen lőtt első gólnál a keresztbemozgást és a helyzetkihasználást lenne érdemes oktatófilmekben tanítani; a másodiknál pedig azt, hogy hogyan lehet villámgyorsan reagálni egy lepattanó labdára, azonnal kihasználva az ellenfél védelmében keletkezett pillanatnyi zavart.

Egy bombagól, egy közeli ziccer, egy kontra utáni 1:1-ezés, illetve egy közbelövés: négy különböző gól, négy különböző kivitelezés. Mi a közös bennük? Az, hogy Messi szintjén, az ő technikai készségével, rúgótechnikájával, labdakezelésével, gyorsaságával mindegyik rutinmunka. Ilyen Leo, amikor nincs csúcsformában.