Egy-két napja már morfondírozom ezen a cikken, de ahogy az idő telik, egyre másképp formálódik a mondanivaló. Vagyis nem is maga a szentencia, az nagyjából maradt az eredeti, de bizony egyre több darabja kerül elő a kirakósnak, melyek egy igen érdekes tanulságba torkollanak: Lionel Messi imidzsével gond van.

A kiindulásban nem volt imidzs. Leo szégyenlős kiskamaszként került katalán kortársai közé. Meg sem szólalt napokig; idegen volt, ráadásul egy nagyon védelmező családi kötelékből szakadt ki nagyon távol, egy másik kontinensre. Bár a hivatalos legendárium hallgat róla, szinte biztos vagyok benne, hogy az azóta erénnyé kovácsolt alacsony termet is hozzájárult az intravertáltsághoz.

Ahogy azonban egyre jobban kiderült, zsenit importáltak Argentínából, és a nagy csapatban már a világ szeme is az ügyes gyerekre fókuszált, nem lehetett csak félszeg kamaszként tengeni-lengeni a világban. Ideje volt kitalálni, hogyan jelenjen meg a csodakölyök a világ szeme előtt.
Aki ugyanis fölkerül a nagyok közé - és az már önmagában szenzáció, ha ez 16 éves korában már bekövetkezik - arra felfigyel a sajtó is. Interjúk, nyilvános események. Azt mind a Barca, mind Messi személyes menedzsmentje tudta, nagyon nem mindegy, hogyan ismeri meg a világ Leót.

Arra építkeztek, ami adott volt: ha Messiről van szó, majdnem azonnal előkerül a szerénység, a félénkség és a fociimádat. Egyikhez sem kell persze nagy színészi tehetség, de azért nem nem észrevenni, hogy Messi már egészen fiatalon (16 évesen) komoly reklámszerződéseket kapott. És nemcsak argentin szupermarketektől, hanem olyan gigantikus világmárkáktól, mint a Pepsi.
A menedzsment pedig rendre elintézte, hogy a spanyol sajtó érdeklődjék a kis focista iránt. Még nem volt húsz, amikor több oldalas interjú és divatanyag jelent meg vele és róla. Persze ekkor is a szerény zseni imidzsre bazíroztak. A lezser, nagykamaszos ruhákban szégyenlősen mosolygó, nyegle srác, aki nem mellesleg generációja legjobbja, igazán izgalmas, a foci hagyományos közönségén kívüli emberek számára is érdekes kép.

Már ekkor látszott, hogy a menedzsmentben tombol az ambíció, hogy Messit egyfajta alternatív David Bekchammé fazonírozzák. Ennek ijesztő vadhajtása az a 2008-as fotósorozat, amely a Lody nevű alsónemű cégnek készült reklám céljára. Habár a modell már egyértelműen nagykorú, az embernek mégis az az érzése, helytelen a képeket megnézni; annyira védtelen és szomorú Leo rajtuk. Szegénynek még azt az esetlenséget is a szájában adták, hogy Beckham volt a példaképe... Ennek semmi értelme, semmi koherencia sincs benne.
Talán, ha egyértelművé tette volna, hogy Beckham legendás fegyelmezettsége és pályán mutatott alázata lenne példaértékű számára, akkor pozitív lenne az utóíze a dolognak. De mivel éppen egy pénzért folytatott meztelenkedés záróakkordjaként emlékezett meg Beckhamről, még kellemetlenebbé teszi az egészet.

Beckham médiasztársága ugyanis sokakat - köztük engem is - elfordított a focitól átmenetileg. Nagyon nagyot kell az embernek nyelnie, hogy észrevegye a buta feleség, a sok csiricsáré bulvárhír és a töménytelen pénz mögött, hogy Beckham végső soron egy igen jó játékos mindenféle értelemben.
Az ő csillagának lassú leáldozása, és Messi kicsit mamlasz alakjának felbukkanása lehelt új értelmet sokunk számára a fociba.
Éppen ezért nem túl jó pozícionálás Messit alsónemű-modellé avanzsáltatni. Nem áll jól neki személyesen sem, és azzal az imiddzsel sincs összhangban, amelyet addig építgettek neki.

Valószínűleg rájöttek erre a háttéremberek is, mert hasonló melléfogásra azóta sem volt példa. Számos olyan termék van, amely illik Messihez. A sportcipők, karórák és az üdítőitalok mindenesetre jobbak, mint a ruházat.

Aztán a tavalyi nyári szünetben nagyszabású bejelentés történt: Messi elindítja saját ruhamárkáját. Amennyire ambíciózus volt a vállalkozás volumene, annyira érdektelen a termék maga. Leóék ekkor még golbális méretű bolthálózatot terveztek - minden városban egy híresség képviselte volna a márkát; Los Angelesben Jay-Z, Londonban Wayne Rooney például. A termékpaletta elegáns, de ugyanakkor sportos, lezser, fiatal világfiaknak szóló ruhákat foglalt volna magában. Tessék mondan legalább egy olyan márkát, amelyik nem ezt kínálja! Lehet gondolkodni rajta nyugodtan a poszt végéig és tovább...

Ebből egyelőre nem lett semmi, inkább beeveztek a Dolce&Gabbana biztonságos kikötőjébe. Eleinte örültem neki, mert végre profik dolgoztak Messi körül. Ám mára nyilvánvaló, ez az út sem szimpatikus nekem.

Az olasz divattervezők kezei között ugyan egy igen tetszetős alakként született újjá a divat-Messi, de a felületes szemlélő is látja, mennyire mesterséges az egész. E cikk "őse" egy interjú lett volna, amelyet az októberi FourFourTwo-ból fordítottam volna le okulásunkra, de annyira béna, annyira semmitmondó, hogy inkább az érdekelt, mi az oka a cikk egyetlen érdekességének, a makacs kognitív disszonanciának Leo focimániás nagykamasz énje és az olasz divatcég erőszakos imidzsformálása között.

Az interjút azzal vezetik föl, amit én is leírtam korábban: Leót félszeg fiúcskaként ismertük meg, akit csak a foci érdekli. De mostanra már férfivá érett, és ennek legfőbb jele, hogy jól szabott öltönyökben jár...
Aztán a beszélgetésből kiderül, hogy talán kissé elhamarkodottan ítélték forradalminak az átalakulást. Habár kétségtelenül idősebb és valószínűleg érettebb is lett, Leót azért továbbra is leginkább a futball foglalkoztatja. A leckét is szépen felmondja: mindig is szerette a D&G-t, fontos neki a jó szabásvonal...Blablabla. Kegyelemdöfésként elmondja, Gerard Piqué számára a csapat divatguruja. Kár, hogy őt a Mango öltözteti, amely egyébként ezerszer fiatalosabb és lazább márka, sokkal inkább fekszik egy huszonéves sportemberhez, mint a sznob és méregdrága olasz couture.

Igaz ugyan, hogy a mai végeredmény lényegesen szívet melengetőbb, mint a alsógatyás próbálkozás, továbbra sincs szinkronban Leo valódi személyiségéval. És ami talán még a dolog reklámértékét is csorbítja - ismét visszautalva Beckham futball-romboló hype-jára - a Messi-rajongók pont azért szeretik Messit, mert amikor épp nem zseniként tündököl a pályán, kicsit olyan, mint ők. Mackógatyás, hülyegyerekfrizurája van és rágja a körmét. Esendő és átlagos.

Ez a Photoshop-odüsszeia azonban egyen-szépfiúvá próbálja varázsolni, ami roppant módon csökkenti Leo élvezeti értékét sokunk szemében.

Megvan a véleményem az olyan divattervezőkről, akik művésznek képzelik magukat, de fittyet hánynak modelljük személyére, és a saját, jól bevált sablonjaikat erőltetik.

De arról a menedzsmentről is, amelyik nem bír nemet mondani az ilyen ajánlatokra (esetleg maga keresi meg őket), és beletereli ezt az ízig-vérig focistát a gigolo szerepbe, míg a srác még az argentin médialotyók orgiáján is csak playstationözik...

Az eredmény? Ha erre a nem túl széles, még mindig csak 24 éves vállra fölösleges terheket pakolnak, az bizony az imádott foci kárára is mehet. S bár Messitől eddig sem állt távol a pukkancsság, ha valami nem sikerül, a tegnapi hisztirohama sok minden volt, csak épp szimpatikus nem.
Megsúgom, ez egyik imidzsváltozatnak sem tesz jót. Akár ő a csendes jófiú, akár a mindenki fölött álló zseni, akár a szép testben szép lélek futballherceg, a toporzékolás leginkább arra emlékeztet, ami biztos egyik híres ember se szeretne lenni: az elkényeztetett, idegbeteg sztárra.
Az imidzsszakértők pedig szólhatnának neki, hogy Messi zsenijének kvintesszenciájához a szerény és visszafogott viselkedés is hozzátartozik. Sok jó focista van a világon, néhány zseniális is, de Leo azért (is) a legjobb, mert géniuszához kedves, emberi személyiség párosul. Persze a legenda már önjáró, Messi már mindig Messi marad, de nagyon nem szeretnénk csalódni benne ezen a téren.
Attól nem lesz nagyfiú (férfi), ha már nem annyira tiszelettudó, mint korábban. A kamaszos nyegleség helyett javaslom a profizmus képét. Ez tényleg előrelépés, fejlődés lenne.