Miközben a mi Leónk újdonsült szokása szerint minden meccsén megdönt egy-két rekordot (az Almería 8-0-ás agyonveréséből három góllal és két gólpasszal vette ki a részét, megszerezve tehát 100. és 101. bajnoki találatát, zsinórban kilencedik [!!] föllépésén is megterhelve az ellenfél kapuját), Pep és a futballvilág szemei alattomban már a jövő hétfői El Clásico felé tekintgetnek. Kérdés sem lehet, hogy az őszi szezon legfontosabb meccse következik, élesíteni kell a fegyvereket, fölkészülni a rivális félelmetes csapdáira, ugyanakkor nagy önbizalommal és hittel tekinteni az európai foci legnagyobb bajnoki rangadója elé. Az, hogy lesz addig még egy mérkőzés (BL-fellépés Athénben), csak mint főpróba érdekes. Az igazi előadásra november 29-én este kilenctől kerül sor. Hibázni tilos, nyerni gyönyörű lenne, szurkolni kötelező.

Hangolunk mi is, emlékezetünket ezúttal arra a mérkőzésre irányítva, melyen Messi első bajnoki mesterhármasát szerezte. A 2007. március 10-i rangadót elevenítjük föl. Azt a meccset, mely az utóbbi évtized egyik legélvezetesebb Clásicoja volt. Egészen pontosan 2009. május 2-ig talán a legélvezetesebb.

Pedig az előzmények csupa rosszat ígértek. Mindkét csapat éppen a frissen kapott, roppant fájó sebeit nyalogatotta. Mind a Capello edzette Real Madrid, mind a Rijkaard edzette, BL-címvédő Barcelona éppen a Clásico hetén búcsúzott el általános megdöbbenésre már a 16 között a Bajnokok Ligájától. A madridiak otthon még megverték 3-2-re a Bayernt, ám Münchenben megkapták minden idők leggyorsabb BL-gólját, hogy aztán 4-4-es összesítéssel, kevesebb idegenben lőtt góllal hulljanak ki. A Barca pedig... nos, a Barca beleszaladt Rafa Benítez Liverpooljába, amely többek között egy rendkívül nagy hatású Valdés-potyával már a Camp Nouban 2-1-re nyert, így a Barcelona hiába győzött 1-0-ra a visszavágón, ebben a párharcban is az idegenben lőtt gólok döntöttek, ebben a párharcban sem a La Liga óriásának javára. [Csak a rend kedvéért: a spanyol bajnokság becsületét abban az évben a Valencia mentette meg, no meg az UEFA-kupa, ahol a négy közé három La Liga-csapat is bejutott, és végül emlékezetes döntőben a Sevilla nyert.]

A két nagy tehát a bajnokságban vigasztalódhatott. Ki is alakult minden idők egyik legizgalmasabb spanyol bajnoki véghajrája, a Barca-szurkolók számára roppant szomorú végkifejlettel. De ne szaladjunk ennyire előre. A barcelonai Clásicora a 26. fordulóban került sor; a 25. forduló után így állt a bajnoki tabella élmezőnye:

1. Sevilla 50 pont
2. Barcelona 49 pont
3. Valencia 46 pont
4. Real Madrid 44 pont
5. Zaragoza 42 pont

Bizony-bizony. Akkoriban még nem szakadt el fényévnyi távolságra a két nagy a mezőny többi részétől... De a táblázatból az is látszik, hogy a Barca előnye meglehetősen jelentős volt a Real Madriddal szemben. Úgy tűnt, hogy Capelloék utolsó esélye az, ha megnyerik a Clásicot. Igen, akár a Camp Nouban is.

A mérkőzést a Barcelona a Valdés - Oleguer, Puyol, Thuram - Márquez, Xavi, Iniesta, Deco - Messi, Eto'o, Ronaldinho összeállításban kezdte. A Real Madrid kezdő tizenegye pedig ez volt: Casillas - M. Torres, Ramos, Salgado, Helguera - Gago, M. Diarra, Guti - Raúl, Higuaín, van Nistelrooy.

A meccs óriási iramban kezdődött, és egy védelmi megingás utáni rendkívül nagy góllal van Nistelrooy már az ötödik percben vezetést szerzett — a Madrid javára. Alig telt el néhány perc azonban, és Messi máris egyenlített. Majd mire az ember fölkapta volna a fejét, hogy hova csöppent, és mi történik vele, egy Guti elkaszálásáért megítélt büntetőből van Nistelrooy ismét a Realt juttatta előnyhöz. 1-2. Ekkor a 13. percben jártunk...

A kezdeti oda-vissza rohangálás után a Barcelona fokozatosan átvette a játék irányítását, egyre többször került a Real védelme mögé, és a mezőnyfölény egy újabb egyenlítő gólban csúcsosodott ki. A 28. percben Ronaldinho kényszerítőzött a Real védelmének jobb oldalán Eto'o-val, rászúrta a labdát, mely kipattant Casillasról, és Messi (ki más?) kíméletlenül bevarrta. 2-2.

A Barcelona fölénye ekkor olyan mértékű lett, hogy valóban csak idő kérdésének tűnt a harmadik gól megszerzése; Xavi passzát Messi mellé lőtte, Ronaldinho-betörés, Iniesta-lövés; néhány percen keresztül a joga bonito a legszebb arcát mutatta. Ám a félidő utolsó percében újabb fordulat következett: Oleguert a második sárga lapja után kiállították; egy teljes félidőnyi emberelőnybe került tehát a Real Madrid.

Amit ki is használt. A második félidőben sokkal többet veszélyeztetett a Real Madrid; Valdés egy ordító van Nistelrooy-helyzetben még védett, ám a 73. percben úgy tűnt, hogy ldőlt a mérkőzés. Egy szabadrúgásból Guti a 16-oson belülre ívelte a labdát, amit Sergio Ramos a feje búbjával védhetetlenül a léc alá fejelt. 2-3, emberhátrány, és alig volt már csak negyedóra hátra.

A Barcelona ekkor mozgósította minden erőtartalékát, és egy utolsó nagy elszánással hatalmas rohamokra indult. Iniesta végigkígyózik a védelmen, Ronaldinho bámulatos passzokat oszt, Messi cselez, Deco lő, Iniesta suhint, Casillas mindent véd. Eksztázisban támad a Barca, de az eredmény még mindig 2-3. Amikor aztán a 91. percben Ronaldinho lerázza magáról a rá támadó madridi középpályát, Messinek rúgja a labdát, aki faképnél hagy két-három védőt, és belövi a döntetlent jelentő gólt. 3-3. Ez a vége. Aki látta, nem felejti.

Nagyon elégedett mégis csupán a semleges néző lehetett a meccs után. A Barca elszalasztotta a Real leszakításának lehetőségét (amiért később aztán súlyos árat fizetett); a Real pedig karnyújtásnyira volt a győzelemtől, és attól, hogy két pontnyira rázárkózzon a Barcára. Két elégedetlen csapat, és egy elégedetlen Cruyff jellemezte a meccset. A Barcelona atyaúristene meglehetősen fanyalogva írt állandó rovatában a mérkőzésről, nem meglepő módon a két csapat védekezését kritizálta, kvázi bohócmeccsnek nyilvánítva ezt a máig klasszikust.

Nem kell egyetérteni vele; hatalmas meccs volt, melyen két padlón levő oroszlán próbálta meg megmutatni, hogy van még benne élet. Egy harmadik oroszlán pedig feliratkozott egy kevés nevet tartalmazó listára. Azon kivételes pályát befutó futballisták névsorára, akik mesterhármast értek el Clásicon. Úgy, hogy ekkor még húsz éves sem volt.