Azóta, hogy a FIFA kedden közzétette az Aranylabdára esélyes játékosok 23-as listáját, megindult a fociszeretők össznépi társasjátéka: annak találgatása, hogy ki lesz végül a befutó, ki lesz "hivatalosan" 2010 legjobb futballistája. Vannak olyan évek, melyekben ez a vita semmiféle izgalmat nem tartogat. Egyértelmű a jelölt, nyilvánvaló, hogy ki nyeri a lasztit. Ez az év viszont nem ilyen. Hovatovább talán 2006 óta nem volt ennyire izgalmas és kétes a végső győztes kiléte; nagy terep nyílhat a pro és kontra érveknek, lehet végre anyázni, tányérokat egymáshoz hajítani, dühtől vörös arccal egymásnak esni.

Ebből a játékból mi sem szeretnénk kimaradni, így az alábbiakban nekiállunk egy kicsit boncolgatni az esélyeket, bemutatva mindazokat, akiknek esélyük lehet (vagy lehetett volna) elhódítani a futballvilágban megszerezhető legnagyobb egyéni elismerést.

Kezdjük azzal a játékossal, aki idén egészen biztosan nem nyer Aranylabdát, pedig az évet olyan bombaformában kezdte, hogy sokan már februárban neki adták volna a díjat: Wayne Rooney-val. A Manchester United játékosa a Bayern München elleni BL-negyeddöntőben sérült meg, és azóta képtelen visszatalálni igazi formájához. A sérülése óta csak szenvedés volt ez az év neki: a vb-n inkább csak az angol szurkolóknak való beszólásával tette szereplését emlékezetessé, ősszel pedig szexbotrányba keveredett, és még a Manchesterből való távozása is fölmerült, amivel még leghívebb rajongói között is sokat veszített népszerűségéből. Az, hogy még a 23-as listára sem került föl, csak betetőzése a március óta tartó szenvedéssorozatnak. Bár távolról sem tartozunk a rajongói közé, ennél azért mi is jobb évet kívánunk neki jövőre.

A másik játékos, aki az esélytelenek nyugalmával várhatja a sorsolást, az Cristiano Ronaldo. A Real Madrid által 90 millió euróért megvásárolt futballista azért költözött a spanyol fővárosba, hogy mindent megnyerjen. Ehelyett szó szerint semmit sem nyert. Sem BL-t nem nyert, sem spanyol bajnokságot, még csak egy Király Kupát sem, egyik sorozatban sem lett gólkirály, sőt még a Real házi góllövőlistáján is megelőzte őt Gonzalo Higuaín. A világbajnokságon egyetlen gólt lőtt (a vébé leggyengébb csapata ellen, sok nullnál), és a portugálokkal még a 8 közé sem jutott. Nyár közepén nála is robbant egy botrány, kiderült, hogy apa lett, ám hogy ki a gyerek anyja, azt hétpecsétes titok födi. Minden szempontból kudarc volt tehát számára ez az év; de ne gondoljuk, hogy őt temetni kéne, mérhetetlen becsvágya folytán alighanem már jövőre ismét a laszti legfőbb esélyesei között lesz.

Most pedig tereljük figyelmünket a valódi esélyesek irányába.

Illetve először mégis időzzünk egy olyan játékosnál, aki csak lehetett volna esélyes. Arjen Robben szenzációs szezont futott a Bayern Münchennél, nagy része volt abban, hogy a bajorok kilenc év után ismét BL-döntőt játszhattak. Csakhogy ezt a döntőt a Bayern éppúgy elvesztette, ahogyan a szintén Robbennel vb-döntőbe jutó Hollandia a világbajnoki döntőt. Nagy esélyesből így lett Robben nagy lúzer.

Ez a benyomásunk pedig csak még tovább erősödik, ha visszagondolunk, hogy két mekkora helyzetet puskázott el a villámgyors, de a futball csapatjáték mivoltáról keveset tudó hollandus a spanyolok elleni fináléban. A vébé idején már félig-meddig sérülten játszó Robben aztán az őszi szezonra teljesen ki is dőlt, szép lassan elveszítve így mindent, ami miatt ez az idény tényleg jó éve volt neki.

A másik hollandot, Wesley Sneijdert keményebb fából faragták. A Real Madridból (Robbennel együtt) kiebrudalt játékos a Mourinho vezette Internél be tudta bizonyítani, hogy világklasszis futballista. Kétségtelen, hogy ő az idei Aranylabda egyik legnagyobb esélyese.

A Mourinho által igazi CSAPATTÁ gyúrt Inter alighanem önmagát is fölülmúlta azzal, hogy két sokkal esélyesebb ellenfelét, a Chelsea-t és a Barcelonát kiverve hódította el 45 év után a BL-serleget, és ebben a CSAPATban Sneijder az egyik legfontosabb fogaskerék volt. Aki a Stamford Bridge-en sorsdöntő szituációban ilyen labdát tud Eto'o elé tálalni, az megérdemli, hogy aranyból kapja vissza.

Sneijder éve ezzel ráadásul nem is zárult le; a világbajnokságon döntőbe jutó holland válogatott alapembere és házi gólkirálya volt, akinek ez a fejese az egész vébé történetébe gyökeres fordulatot hozott. Az addig verhetetlennek tűnő brazilok kiejtése azt az érzést kelthette a nézőben, hogy ezt az embert valami transzcendens erő segíti. Hihetetlen volt. Az ilyen mesék miatt néz focit az ember.

Ám a fák mégsem nőnek az égig; a hollandok elbukták a döntőt, aranylabdást pedig mégiscsak a világbajnok csapatból illik választani. Ezért nevezhető a díj másik fő esélyesének a világbajnok spanyol válogatott játékának motorja, szíve, lelke, agya, tüdeje, Xavi Hernández.

A szurkolói blog által találóan csak zen mesternek nevezett Xavi mintegy esszenciája a tökéletes futballistának. Ha egy idegen bolygóról érkezett űrlénynek be kellene mutatni, hogy mi a futball, Xavi játékát kellene megmutatni, amelyben tökéletesen koncentrálódik minden, a legmagasabb fokon, amiről ez a játék szól: koncentráció, fegyelem, éleslátás, intelligencia, technikai tudás, csapatszellem. Talán már most leszögezhető: ha Xavi úgy zárja a karrierjét, hogy nem nyert Aranylabdát, az nem annyira őt, mint inkább a díjat magát fogja negatívabb színben föltüntetni.

Erről a vébéről azonban senkinek sem Xavi fog először eszébe jutni, hanem Andrés Iniesta. Furcsa dolog a futball. És furcsa dolog a díjak odaítélésének pszichológiája. Volt alkalom, hogy Iniesta szégyenletes módon (mármint az ítészekre nézve szégyenletes módon) még a 30-as listára sem került föl, noha a szakavatottak nagyon jól tudták már akkor is, hogy a világ egyik (ha nem a) legjobb játékosa. Ehhez képest most Iniesta mind magához képest, mind úgy egyáltalán pocsék szezont zárt: állandóan sérülések sújtották, amikor éppen játékba lendült volna, újra megsérült, a Barcáért aggódó szurkolók szorongva nézték szokatlanul rossz megoldásait. Mégis, alighanem sohasem volt még olyan közel Iniesta az érdemeihez méltó elismeréshez, mint éppen most. És ugyebár nem csak azért, mert a világbajnokságon végig ott volt a spanyol válogatott legjobbjai között, aki vállán vitte csapatát a győzelem felé. Hanem főleg azért, mert az a döntő gól (miként ama másik) soha nem feledhető.

Mik lehetnek ezek után Lionel Messi esélyei, aki sem BL-t, sem vb-t nem nyert idén? Azon túl, hogy az Aranylabda címvédője (aki tavaly soha nem látott fölénnyel nyerte el a díjat) idénre sem felejtett el futballozni, sőt sok tekintetben még jobb volt, mint tavaly (például sokkal több gólt lőtt), szólnak mellette kőkemény objektív érvek is. Ő lett a spanyol bajnokság és a Bajnokok Ligája gólkirálya, aki egészen egyedülálló sorozatot produkált, mint arra utaltunk is már, a mesterhármasaival, aki, ha az egész idényt vesszük figyelembe, mindenképpen az egyik legkiegyensúlyozottabb, megingások nélküli formát mutatta, és akit a világ legjobb edzői helyeztek (méghozzá idei formája és teljesítménye alapján) minden jelenkori játékos fölötti magasságokba. Ha illúziókat emiatt nem táplálhatnak is a Messi-hívek, megelégedésre okot adhat a tudat, hogy egy elképzelhetetlenül tökéletes év után nem következett be visszaesés, akár lesz ennek a ténynek labda a jutalma, akár nem.