Felemás érzésnek kellene lennie, hogy a legjobb barceloniai magyar, Kubala László kereken 50 éves rekordját beállították. De mivel Lionel Messi tette, nem érzem akkora bajnak. Leo teljesítménye ugyanis nem kisebbíti Kubaláét, hanem inkább erősíti. Ha eltekintünk az új rekorder személyétől, akkor önmagában az, hogy a közben nagyon sokat változó fociban fennmaradhat egy ilyen eredmény a (majdnem) csúcson, óriási dolog.
Ha hozzávesszük, mennyire jó kézbe került ez a házi (majdnem) örök-pichichi, akkor pedig kétségtelen, Kubala fénye ettől csak újra felragyoghatott.

Bár azt sem lehet mondani, hogy elfelejtették volna Barcelonában. Hogy ez a jövőben sem legyen így, pár éve szobrot állítottak a tiszteletére a stadion előtt. De ezt megelőzte egy szavazás is, melyben a culék a klub 100. születésnapján, 1999-ben kinyilvánították, minden idők legjobb Barcelona-játékosának Kubala Lászlót tartják.

Kubala tíz évig futott ki gránátvörös-kék mezben a pályára 1951-61 között. Ez alatt az idő alatt 194 gólt lőtt. Őt csak a másfél évtizedig játszó, 1955-ben visszavonuló César Rodríguez előzte meg 235 góllal.

Mivel Leo még csak 2004 óta játszik a nagyok között, és vélhetően nem a tegnapi, a derekasan, és ex-szovjet csapathoz képest rendkívül sportszerűen küzdő Bate Borisov elleni dupla volt az utolsó gólja barcelonai színekben, Kubala már az e heti bajnoki után a harmadik helyre kerülhet. Ha pedig Messi eddigi bombaformája (10 meccsen 14 gól, 10 gólpassz) egész évre kitart, akár már idén elérhető lesz Rodríguez 56 éve megdönthetetlen rekordja.

Messi azonban nemcsak a stasztikák rideg világában utódja Laszinak (ahogy a spanyolok ejtették a nevét). A visszaemlékezések szerint Kubala rendkívül jól cselezett. Specialitása pedig az volt, hogy ezt a képességét kiválóan tudta kombinálni a sebességgel.
Ma ezt tartják Messi legfőbb erősségének is, illetve a Barca-titok is a finom, ügyes, pontos és villámgyors játékon alapszik. Csak épp azt nem szabad elfelejteni, hogy Kubala idején - ami egyébként szintén nagy korszaka volt az FCB-nek - a mostani szisztémát megalapozó Johan Cruyff is a csattogós lepkét tologatta Amsterdamban kis túlzással.

Kubala egyébként nem csupán Barca-csatárként emlékezetes. A történelem fura fordulatai miatt ő az egyetlen olyan játékos, aki három nemzet válogatottjában is szerepelt (a csehszlovákoknál, Magyarországgal és Spanyolországgal). Kubala ugyanis nem akart a frontra menni, ezért először Magyarországról Csehszlovákiába, aztán Csehszlovákiából Magyarországra menekült; végül már a Rákosi-diktatúra hajnalán hagyta el hazáját végleg. Először Olaszországban élt, és csak utána ment a spanyolokhoz, amikor is maga Franco járt közben a FIFÁ-nál, hogy két és fél éves eltiltását enyhítsék.
Bár válogatott játékosként összesen 15 gólt rúgott (28 alkalom során), világbajnokságon sosem játszhatott.

Edzőként viszont tizenegy évet töltött a spanyol kispadon, és ezalatt az 1978-as vb-n és az 1980-ban az EB-n is részt vett a csapat. Sőt, 1992-ben az olimpián diadalmaskodó spanyol válogatottat is ő készítette föl. A középpályán ekkor az ifjú Josep Guardiola játszott.

A tőle (is) tanultakat Guardiola a tökéletességet súroló, lehengerlően eredményes játékstílussá fejlesztette immár szakvezetői minőségben. Az ő első számú tanítványa pedig kétségtelenül Lionel Messi, aki immáron szintén 194 gólnál tart klubjában. Nem mellesleg Messi a Barca egyik legemblematikusabb aktív játékosa, és rendkívül népszerű.
A legenda szerint annak idején az egykor húszezer nézőt fogadni képes Camp Nou-t Laszi miatt bővítették, annyira vonzotta a közönséget.

Ezek valós párhuzamok, nem csupán játszadozunk tehát a számokkal. A folytonosság tagadhatatlan. A Barcelona egyik legnagyobb tőkéje ez a futball-kultúra, amely benne van mindenkiben, aki kapcsolatba kerül a klubbal. Aki manapság a Camp Nou-ba menet rápillant a szoborra, érezheti, megéri a munkát, amit a klub elvár bármilyen korú és szintű játékosaitól.
Ha pedig a góllövők listájának megosztott második helyén álló Messi is eszébe jut (és ma senki sem gondol úgy a Barcára, hogy Messi ne ötlene az eszébe), pláne megerősítve érzi magát. Egyúttal azt is tudja: a név kötelez. Ez olyan motiváció, amely többlet-energiát ad bármely játékosnak.

Ezért nem kell egy csöppet sem szomorkodnunk amiatt, hogy az argentin fiú nemsokára lehagyja a mi nagy öregünket. A neve mindenképpen fennmarad, a szelleme pedig ma jobban él, mint eddig bármikor.