Az argentin válogatottól kimondva-kimondatlanul valami hasonló csoportkörös menetelést vártunk el az idei Copán, mint amilyet a gauchók négy éve Venezuelában még Alfio Basile kapitánysága idején mutattak be (nem mellesleg minden idők egyik legjobb, legszórakoztatóbb és legjobban szervezett Copáján). Emlékezhetünk: akkor Argentína először az Egyesült Államokat ütötte agyon 4-1 arányban (Crespo 2, Aimar és Tévez góljaival); aztán Kolumbiát verte 4-2-re (góllövők: Crespo, Riquelme 2 és Diego Milito); majd egy már tét nélküli meccsen Paraguay ellen győzött 1-0-ra (a gólt Mascherano szerezte). Négy évvel ezelőtt Argentína a negyeddöntőben Perut verte 4-0-ra (Riquelme 2, Messi, Mascherano); az elődöntőben Mexikót 3-0-ra (Heinze, Messi, Riquelme), hogy aztán jöjjön a teljesen váratlan, keserű lezakózás a már akkor is vérszegény brazilok ellen. A döntőig valami hasonló diadalutat vártunk, kiköszörülve a csorbát azzal, hogy ezúttal a döntő is sikerül.
Erre fel Argentína már az első meccsén pofonvágta híveit, hogy aztán a folytatásban a másik orcánkat is oda kelljen tartanunk neki.
Mi történhetett?
Az okok nyilván összetettek (rossz felállás, görcsösség a nagy tét miatt, balszerencse, rossz taktika, rossz formában játszó emberek, felkészült ellenfelek stb.), elemezték is sokan sok helyütt sokféleképpen, egy tény: nem ezt vártuk az első két meccstől. Batistában is csalódnunk kellett, mert a rosszul sikerült első fellépés után sem változtatott a taktikán, Messit továbbra is távol a kaputól játszatta, Agüeroban továbbra sem bízott meg, Lavezzit még mindig nem rakta ki, és így tovább.
Szerencsére (utólag mondhatjuk: szerencsére) az első két meccs eredménye drámai helyzetbe sodorta az argentinokat, hiszen ha Costa Rica ellen sem sikerült volna nyerni, szégyenszemre már a csoportkör után búcsúznak a tornától. Batistának egyszerűen muszáj volt változtatnia. És Batista változtatott. És a változtatások jól sültek el.
Costa Rica ellen nagyjából a következő változásokat vehettük észre:
1. Messi közelebb került a kapuhoz azáltal, hogy Gago és Di María beállításával jelentősen javult Argentína labdavisszaszerző készsége. (Utóbbi játékosról nem a védekezés jut elsőre eszünkbe, Mourinho azonban egészen komplex játékossá gyúrta minden madridi Mariskáját.) Lavezzi kikerülésével Messi gyakrabban tudott az oldalvonal közelébe húzódni, ahonnan egyből támadhatta a 16-ost.
2. Az első két meccsen labdatemetőt játszó Tévez-Lavezzi duó helyett a sokkal többet és hatékonyabban mozgó Higuaín-Agüero-Di María hármas mozgott az ellenfél 16-osának előterében, akikkel Messi rendkívül jól érezte az összjátékot. Immár visszajöttek a kényszerítőkből a labdák, immár volt kinek passzolni, és Argentínának szinte az összes támadásában ott volt a gólveszély.
3. Az első gól kioldotta a görcsöket. Nem feledhető, hogy Argentína ezen a Copán először a harmadik meccsének 45. percében érezhette a vezetés jóleső ízét. Azzal, hogy a játékosok végre a vezetés tudatában szövögethették akcióikat, sokkal nagyobb könnyedséget kölcsönzött a lábaknak, amit azok néhány igen ötletes és gördülékeny passzkombinációval háláltak meg.
A jobban működő csapatban végre Messi is megmutatta, hogy miért ő a világ legjobbja. Costa Rica ellen Leo 7 (!!) ziccerpasszt osztott ki, ami egészen kivételes, mondhatni aranylabdás teljesítmény. A meccs elején ugyan még rajta is megmutatkozott a görcsösség, falfehér volt, nem jöttek be a cselei, kétségbeesésében egy tizenegyesgyanús esetnél még látványosan homorított is; ám aztán fokozatosan kiütközött az az énje (az igazi énje), amelyet szeretünk. Ördöngös cselek után adta a csodálatosabbnál csodálatosabb labdákat Agüeronak és Higuaínnak, akik ugyan (különösen utóbbi) ezek nagy részét elrontották, de a gólpassz, mely végül a második félidőben érkezett el, csak idő kérdése volt. És jött utána a többi. A végeredmény lehetett volna kétszer vagy háromszor annyi is; ha valamiben még tovább kell fejlődnie az argentinoknak ezen a Copán, akkor az a helyzetkihasználás, mert az már most borítékolható, hogy az Uruguay elleni negyeddöntőben nem lesz ennyi lehetőségük a gólszerzésre.
A lényeg azonban az, hogy látszik végre, hogyan akar Argentína gólig jutni, és a koncepció működőképesnek is hat. Ez a produkció most tényleg tapsot érdemelt.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.